Balszerencse, vagy rosszkor voltunk rossz helyen, igazából mindegy mivel magyarázzuk, ha a szembejövő kamion mentén egy kavics repül felénk, akkor annak a kivédésére az esély bármennyire is jó sofőrök vagyunk, szinte egyenlő a nullával. Már csak a vészjósló koppanást fogjuk hallani a szélvédőn, és szomorúan észlelni a tényt, hogy bizony ennek nyoma maradt az autóüvegen. Ha szerencsések vagyunk akkor a szélvédőt, egy gyors szélvédő javítással orvosolni lehet, rosszabb esetben azonban elreped, és akkor bizony már csak a szélvédő cseréje jöhet csak szóba. Ezt egy egyszerű ember is képes megállapítani, hiszen a felverődések elég jól felismerhető nyomot hagynak, akár félhold vagy csillag alakban, ezek a legtöbb esetben még javíthatók. A szélvédőcsere árak tekintetében sokkal költségesebb, mint a javítás ilyen szempontból, már a sérülés pillanatától kezdődően arra kell törekedni, hogyha javítható az okozott kár akkor azonnal forduljunk szakemberhez, ha pedig szemmel láthatóan cserére van szükség, akkor is minél hamarabb keressünk fel egy szakszervízt. A szélvédőcsere árak szempontjából változó, ugyanis nagyon sok tényező befolyásolja, egyrészt függ az autó típusától és évjáratától, valamint a keletkezett kár nagyságától is. A szélvédő tulajdonképpen 3 rétegből áll, és sérülés esetén előfordulhat, hogy súlyosan károsodik. A kavicsfelverődés, bármilyen kis problémának is tűnik, komoly károkat okozhat, ha például az autóüveg betörik, vagy végigreped, már ki is kell cserélni. A szélvédőcsere árai nem szabad befolyásolják azt a tényt, hogy kicseréltessük a repedt szélvédőt vagy sem, hiszen az elmulasztása mindamellett, hogy esztétikai szempontból rosszul néz ki, komoly kockázattal is jár, ugyanis biztonságunkra van veszéllyel.
A szélvédőcsere árak ne befolyásolják a keletkezett sérülés eltávolítását!
